Lakás eladó!

A javuló piaci körülmények közepette a brit lakásárak átlagosan már csak mintegy 8 százalékot fognak zuhanni, de a következő két évre valószínűsíthető fellendülés meglehetősen lanyha lesz, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző központ új előrejelzésében.


A Centre for Economics and Business Research (CEBR) prognózisa szerint a brit lakásárak országos átlagban összesen 28 százalékkal csökkennek a 2007 harmadik negyedévében mért csúcspontról a cég által 2010 első negyedére várt mélypontig.

Az újra beinduló lakásár-emelkedés azonban a fordulat után is messze elmarad a korábbi évek vágtató ütemétől: a CEBR elemzői ez év vége és 2010 vége között átlagosan 3,1 százalékos, az utána következő egy évben pedig 2,5 százalékos lakásár-növekedést jósolnak Nagy-Britanniában.

Bővebben: Eltűnnek az irreális lakásárak

A posztkommunista időszak egyik jellegzetes bűncselekménye társadalomtörténeti és  kriminálszociológiai szempontból

 


A "lakásmaffia" fogalmával jelölt ingatlancsalások során kisebb bűnszövetségek vagy egyéni elkövetők, esetenként korrupt közhivatalnokok, ügyvédek, közvetítők, álvevők közbejöttével, hamisított közokiratok felhasználásával,

Bővebben: Lakásmaffia

Aukció révén kíván értékesíteni ingatlanokat egy bukaresti székhelyű vállalkozás. A K Group Ingatlan Aukciós Ház vezetői egy, legfeljebb két hónapon belül szeretnék lebonyolítani az első ingatlanárverést. Az ingatlanok aukció keretében történő értékesítése a hazai piacon ez idáig ki nem próbált eljárás. Az év elején bejegyzett cég vezetői nagy reményekkel vágtak bele az üzletbe, idén 24 millió eurós forgalomra számítanak.

Bővebben: Lakások és telkek árverésére szakosodott egy romániai aukciósház

Mind új, mind használt lakás vásárlásakor ajánlatos részletesen megvizsgálni, hogy milyen az eladó lakás állapota kívül és belül. Ehhez szakembert is hívhatunk segítségül.

Mit kell feltétlenül megnézni az eladó lakás vásárlása előtt?

Fontos megfigyelni, hogy a  lakás a település mely részén helyezkedik el, van-e a közelben bolt, orvosi rendelő, tömegközlekedés. A megvásárolandó lakás milyen környezetben található, van-e zöldfelület a közelben?

A környezet szemrevételezése után kívülről nézzük meg, hogy az eladó lakás ránézésre mutat-e feltűnő hibát, van-e  rajta külső szigetelés. Ezek a tények mind befolyásolják az  árat. Fontos a fekvés is. A déli fekvésű lakóingatlan nyáron meleg, az északi fekvésű pedig télen hideg. Ha a hely, a környék, és a lakás ára is megfelel az elvárásainknak és pénztárcánknak, csak akkor érdemes belülről is alaposabban megnézni.

Bővebben: Lakásvásárlás: a lakás állapota és környezete

Lakás adásvétele során az eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a lakás tulajdonjogát és birtokát - a kialkudott vételár megfizetése ellenében - átruházza a vevőre, a vevő pedig köteles a vételárat megfizetni, és a lakást átvenni.

Bővebben: Lakás adásvétel