Lakás eladó!

Értékesítené önkormányzati bérlakásainak egy részét Pécs, hogy pénzhez jusson.

Az önkormányzat szándéka érthető, ám teljesen ellentétes a kormány által kitűzött célokkal, hiszen régóta hangoztatják a kormánnyal együtt a szakma képviselői is, hogy hazánkban nemhogy csökkenteni, hanem jóval inkább növelni kellene a bérlakás állományt.

A városi közgyűlés népjóléti bizottsága elé kerülő előterjesztés szerint a megvásárlás lehetőségét a határozatlan idejű szerződéssel kiadott lakások bennlakó bérlőinek ajánlanák fel (a 4,300 önkormányzati lakásból 2,000 bérbe adása szól határozatlan időre). A bérlők készpénzes fizetés esetén a piaci ár 54 százalékáért juthatnának hozzá az ingatlanokhoz.

Az önkormányzat számításai szerint a következő öt évben évente 50-100 bérlő élne ezzel a lehetőséggel, így lakásonként 3-5 millió forinttal számolva a város évi 150-500 millió forinthoz juthat.

Még tavaly szeptemberben Bencsik János az akkori Nemzetgazdasági Minisztérium Energiaügyi és Otthonteremtési államtitkára, egy konferencián beszélt a kormány lakásállományra vonatkozó terveiről. Előadásában kiemelte, hogy a minőségileg leromlott és energiapazarló hazai lakásállomány mellett a bérlakás állományunk sem emelkedik ki uniós összehasonlításban, hiszen a hazai bérlakás állomány 8-9%-ából, 4-5%-nyi az önkormányzati bérlakások mennyisége, ami a 36%-os EU-s átlaghoz képest kifejezetten alacsony hányad.

Majd hozzátette, hogy a kormányzat céljai között szerepel új lakások építése és az állomány minőségének javítása mellett, a bérlakás állomány növelése, és egyéb felújítások ösztönzése. Persze mindennek alapvető feltétele az ország gazdasági állapota, mely befolyásolja a célok megvalósíthatóságának ütemeit.

A kérdés az, hogy más városok, hasonlóan megszorult pénzügyi helyzetükben, követik-e Pécs példáját, mellyel akaratlanul is befolyásolják valamelyest az adott térség lakáspiacát?

 

forrás: penzcentrum.hu