Lakás eladó!

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP kormányzása idején duplájára emelték a lakásépítés áfáját.

 

A Kormányzati Tájékoztatási Központ által az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben azt írta: Gyurcsány Ferenc és az MSZP, amikor együtt kormányoztak, háromszor emeltek áfát, tizenkét százalékról huszonötre.
Gyurcsány Ferenc pártja és az MSZP nem támogatta a rezsicsökkentést és nem támogatják az áfacsökkentést sem - tette hozzá.
 A nap folyamán az MSZP és a DK is annak a véleményének adott hangot, hogy a Fidesz a lakásáfa csökkentésével kormányközelinek tartott építőipari cégeknek akar közpénzt juttatni. A Párbeszéd Magyarországért pedig azt közölte, hogy a kormánynak a bejelentett lakástámogatási intézkedések mellett a közösségi bérlakásszektort is erősítenie kellene.

(MTI)