Lakás eladó!

Aukció révén kíván értékesíteni ingatlanokat egy bukaresti székhelyű vállalkozás. A K Group Ingatlan Aukciós Ház vezetői egy, legfeljebb két hónapon belül szeretnék lebonyolítani az első ingatlanárverést. Az ingatlanok aukció keretében történő értékesítése a hazai piacon ez idáig ki nem próbált eljárás. Az év elején bejegyzett cég vezetői nagy reményekkel vágtak bele az üzletbe, idén 24 millió eurós forgalomra számítanak.

Havonta legalább egy

„Az elképzelésünk az, hogy kezdetben havonta legalább egy aukciót rendezzünk meg, aztán pedig fokozatosan, a piac igényeinek megfelelően, növeljük a gyakoriságukat. A távlati célkitűzést a heti rendszerességgel lebonyolított árverések jelentik” – nyilatkozta Alin Caraman, a cég elnöke.

A K Group eddig két együttműködési szerződést kötött, a Volksbank, valamint az Erste Bank tulajdonában levő ingatlancéggel, de szeretné bővíteni a partnerek körét. Ezek automatikusan biztosítják a finanszírozást az ajánlatukban szereplő ingatlanok megvásárlására elegendő pénzzel nem rendelkező ügyfelek számára.

„Azt hiszem, hogy az árverés útján történő értékesítés sikeres lehet ebben az üzletágban” – véli Daniel Tudor, a Volksbank tulajdonában levő VB Services igazgatója.

Három százalék illeték

Az eladó ingyenesen nevezheti be az aukcióra ingatlanját, legyen az lakás vagy telek. Amennyiben nincs megelégedve a kínált árral, a tulajdonosnak joga van megakadályozni az eladást, aminek fejében köteles illetéket fizetni az aukciós háznak.

Az adásvétel megvalósulása esetén az aukciós ház részesedése az ár 3 százaléka, melyet az eladó és a vásárló fele-fele arányban állnak. Az érdeklődők számára, akik előzetesen megtekinthetik az őket érdeklő ingatlant, a részvétel szintén ingyenes.

Az árveréseken ingatlanközvetítő ügynökségek is részt vehetnek majd, mind eladói, mind vásárlói minőségben. „Romániában az emberek többsége egyelőre előítélettel viseltetik az árverésekkel szemben, de bízunk benne, hogy megfelelő promóció révén sikerül változtatnunk ezen a mentalitáson. Végső soron az árverés nem más, mint pszichológia” – mondja Alin Caraman.

forrás: Krónika.ro -  Pengő Zoltán